|
Versek II.
2005.04.01. 18:27
A Holtak Ösvénye
Hosszú árny hever ország hosszán,
sötétség nyugat-seprő szárnya.
Remeg a Torony: királykriptákhoz
végzet közelít. Kelnek a Holtak;
mert jön az esküszegők órája:
Erech Kövénél állnak megint majd,
Kié e kürt majd? Ki hívja őket,
félhomályból, feledett népet?
Kinek esküdtek, örököse annak.
Északról érkezik, szükség űzi:
Holtak Ösvényének Kapuján át.
Théoden kiáltása
Théoden Lovashada, lóra, lóra!
Vad vágy gyúl, győzd: tüzelj, gyilkolj!
Rázd a dárdát, rontsd a pajzsot,
Kard s vér napja vár, mire nap kél!
Vágtass, vágtass! Fel Gondorba!
Éomer harci kiáltása
Éjkomor kételyből nap keltére jöttem,
Dalom zengett s kardom tündökölt fölöttem.
Lovagoltam, remény és szív tört köröttem:
Dúlj, düh! Kő, hullj rommá! Éj, roskadj le rőten!
Cirith Ungol Tornya
Nyugati földön, a nagy Nap alatt
nyit sok tavaszvirág,
szalad a víz, fákon rügy fakad,
víg pintyhad zengi dalát.
Vagy felhőtlen nagy éj ragyog,
ringó bükkök viselik
sűrű hajukon elf-csillagok
fehérlő ékköveit.
Bár út után már itt nyugoszom,
sötétlő mélyeken én,
túl vastagfalú tornyokon,
s e föld völgyén-hegyén,
s száll a Nap minden árny felett,
s a csillagfény örök:
Nem mondom, jó napom, ég veled;
Fénytől el nem köszönök.
Théoden dicsősége
Éjkomor kételyből nap keltére eljött,
lovagolt dalolva, tündökölt a kardja.
Véle remény ébredt, vége is remény lett;
túl a halálon, túl minden átkon, vágyon
futáson és akaráson: ragyog glóriásan!
"Menetelő" vers
Az úton mindig várható
Rejtek-kapu, orv forduló;
S bár gyakran jártam erre már,
Egy nap titok ösvénye vár;
Ne várj hiába, várj, megyek,
Hold-Túl-Nyugat, Nap-Túl-Kelet!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
