Étkezési szokások:

• a főnemesség és a lakomák

A XII század közepéig a nemesség napi négy étkezést tartott, melyen szinte az egész udvartartás jelen volt. A lakomákon zenészek, mutatványosok szórakoztatták a vendégeket. A későbbiekben a nyilvános étkezések száma napi egyre korlátozódott, majd a XV. századtól fokozatosan kihalt és csak nagyobb események alkalmával rendeztek széleskörű lakomákat.

Az ebéd legkedveltebb időpontja 11, a vacsoráé 6 óra volt.

A legkedveltebb nemesi ital a fűszerezett bor volt.  Két jellemző ital a hippocras, az erősen fűszerezett vörös vagy fehérbor, és a clarry, a mézzel ízesített kétharmad részt fehér, egyharmad részt vörösborból készített frissítő.

A főnemesek és vendégeik a terem végében egy emelvényen foglaltak helyet.  A kisebb rangú nemesek hosszú asztala a padló szintjén, a főnemesi emelvényre merőlegesen kapott helyet.  A legkisebb rangúak a fal mellé szorultak.  A terem túlsó oldalán, az emelvénnyel szemben állt a tálalóasztal és a pohárszék.

A fő asztalok kb. fél méter szélesek és rendkívül hosszúak voltak.  Az asztal két végén álló általában díszesen faragott lábakat egy hosszú rúd kötötte össze, ami lábtámaszként is szolgált.  Az egyszerűbb asztalok egy-egy kecskelábra helyezett deszkából álltak.  Két egymásra helyezett finom vászon vagy damaszt terítőt használtak.  Az alsó az asztal két végén egészen a földig ért és oldalt is mélyen lelógott.  A felső terítő kizárólag az asztal lapját fedte.   A terítők szélét bársony, selyem vagy arany rojtok díszítették. A tálalóasztalokat és a pohárszékeket is terítőkkel borították.

A díszes sótartót a házigazda jobb oldalára helyezték.  Az apródok és szolgák kenyérszeleteket, pecsenyéstálakat, fatányérokat helyeztek az asztalra, majd minden vendég mellé kanalakat és kupákat raktak.  A vendégek saját késeiket használták, de az asztalon nagy szeletelőkések is találhatóak voltak.

Evés előtt a nemesi lakomákon általános volt a kézmosás! Főnemesi vendégek esetén a pohárnok, egyébként az apród mosta meg a vendég kezét a következő módon: térden állva, bal kezében egy üres, jobb kezében egy illatosított vízzel teli edényt tartva az utóbbi edényből a vizet az előkelő vendég kezére öntötte úgy, hogy a lecsorgó vizet az alsó edény fogja fel.

Az ételeket apródok és szolgák szolgálták fel. Az ételeket bemutatták minden egyes vendégnek, majd, amennyiben a vendég kért az adott ételből, megfelelő darabot vágtak számára. Az italokat térdeplő pohárnokok nyújtották át, bal kézben a kupát, jobban annak fedelét tartva.

Egy főétkezés általában legalább öt fogásból állt, sokféle mártással (Angliában).  A fogások között édességeket szolgáltak fel, melyek általában a cukrászművészet remekei voltak és különleges formákra (pl. kastély vagy hajó modellje) mintázták.

Nagy megtiszteltetésnek számított, ha a lovag egy tálból evett hölgyével.

Az étkezés és az ismételt kézmosási ceremónia után édességek, cukrozott gyümölcs és fűszeres bor szolgáltatta a desszertet.
 

• a középosztály

A középosztálybeliek fő étkezése este nyolc körül történt és legfeljebb egy levesből és kétfajta húsételből állt.  Minden étkező saját kanállal és késsel rendelkezett. 

• a köznép

Az alacsonyabb osztályok az erszényükben hordták a késből és kanálból álló evőeszközkészletüket, a parasztok fa vagy csontkanalukat a sapkájukba vagy ruhájuk csuklyájába helyezték. 
  A reggeli a XV. században terjedt el, általában kenyérből, marhahúsból, disznósajtból és heringből állt.  Hozzá bort vagy sört fogyasztottak.

A közhiedelemmel ellentétben már a XV. században (és valószínűleg jóval előtte is) érvényben volt a mai illemszabályok többsége.  Mi a S.A.G.A.-nál azt valljuk, hogy csakúgy, mint ma, a leírt illemszabályokat azért írták le, mert a bennük foglaltak jelentették az elfogadott viselkedési formákat, és nem azért, mert azok a szokások voltak érvényben, amiket a szabályok tiltottak.

• A kenyeret nem harapták, hanem törték.
• Nem volt illendő túl sok ételt a szánkba venni..
• Ivás előtt és után illendő volt megtörülni a szánkat, teli szájjal nem volt ildomos inni.
• A fogak piszkálása (késsel vagy bottal) illetlenségnek számított.
• Az evés után kezet kellett mosni, és tilos volt a kézmosó edénybe köpni.
• A csámcsogás tilos volt, csakúgy mint a böfögés vagy a csuklás.
• A könyököt és a kézfejet nem illett letenni az asztalra.
• Illetlenségnek számított a terítő összecsöpögtetése.
• A köpködés tilos volt.
• Néhány középkori illemszabályt ma is sok étkező figyelmébe lehetne ajánlani.

• A XI. és a XII. században nem létezett külön nappali és hálóruházat.
• A XIII. és XIV. században a külön hálószobával rendelkező nemesek egész egyszerűen ruha nélkül aludtak.
• A különálló hálóruha és a hálósipka a XV. századtól jellemző.
• Elalvás előtt általában édességet és fűszeres bort fogyasztottak.

A közhiedelemmel ellentétben a trúbadúr énekekben és lovagi történetekben meglepően sok utalás található a fürdőkre és tisztálkodásra.  A középkor ideje alatt a római tradíció továbbvitelével rengeteg nyilvános fürdőhely létezett. Egészen a XIII. századig a nyilvános fürdők kultúrális találkozóhelyként is szolgáltak, ettől kezdve a fürdők egyre inkább pusztán tisztálkodási szerepet töltöttek be. Már a XIII. században is használtak "fürdősót", az illatos vízben fürdőzés a felsőbb és a középosztály kedvelt időtöltése volt. Ezzel ellentétben úgy tűnik, hogy a ruhájukat viszonylag ritkán mosták.

A legtöbb szerzetesi rendházban különálló fürdőszobákat építettek a bentlakók és a vendégek számára.  Az egyház nem ítélte el a tisztálkodást, pusztán a túlzásba vitt, magamutogatón hiú test- és hajápolást.

Fürdéshez vagy szimpla fa vagy faállványokon álló nagy fémkádat használtak. A XIII. századtól a kádat sokszor sátorszerűen körbefüggönyözték, valószínűleg szemérmességi okokból éppúgy, mint a víz túlzott kifröcskölésének megakadályozására. Főúri családoknál gyógynövényekkel teleszórt rózsavizet, szivacsot és virágos illatosított törölközőket használtak. Minden bizonnyal ismerték a zuhanyzást is, csakúgy mint a vízöblítéses WC-t