Versek II.
2005.04.01. 18:27
A Holtak Ösvénye
Hosszú árny hever ország hosszán, sötétség nyugat-seprő szárnya. Remeg a Torony: királykriptákhoz végzet közelít. Kelnek a Holtak; mert jön az esküszegők órája: Erech Kövénél állnak megint majd, Kié e kürt majd? Ki hívja őket, félhomályból, feledett népet? Kinek esküdtek, örököse annak. Északról érkezik, szükség űzi: Holtak Ösvényének Kapuján át.
Théoden kiáltása
Théoden Lovashada, lóra, lóra! Vad vágy gyúl, győzd: tüzelj, gyilkolj! Rázd a dárdát, rontsd a pajzsot, Kard s vér napja vár, mire nap kél! Vágtass, vágtass! Fel Gondorba!
Éomer harci kiáltása
Éjkomor kételyből nap keltére jöttem, Dalom zengett s kardom tündökölt fölöttem. Lovagoltam, remény és szív tört köröttem: Dúlj, düh! Kő, hullj rommá! Éj, roskadj le rőten!
Cirith Ungol Tornya
Nyugati földön, a nagy Nap alatt nyit sok tavaszvirág, szalad a víz, fákon rügy fakad, víg pintyhad zengi dalát. Vagy felhőtlen nagy éj ragyog, ringó bükkök viselik sűrű hajukon elf-csillagok fehérlő ékköveit.
Bár út után már itt nyugoszom, sötétlő mélyeken én, túl vastagfalú tornyokon, s e föld völgyén-hegyén, s száll a Nap minden árny felett, s a csillagfény örök: Nem mondom, jó napom, ég veled; Fénytől el nem köszönök.
Théoden dicsősége
Éjkomor kételyből nap keltére eljött, lovagolt dalolva, tündökölt a kardja. Véle remény ébredt, vége is remény lett; túl a halálon, túl minden átkon, vágyon futáson és akaráson: ragyog glóriásan!
"Menetelő" vers
Az úton mindig várható Rejtek-kapu, orv forduló; S bár gyakran jártam erre már, Egy nap titok ösvénye vár; Ne várj hiába, várj, megyek, Hold-Túl-Nyugat, Nap-Túl-Kelet!
|