|
Versek I.
2005.04.01. 18:17
Gil-galad
Tünde-király volt Gil-galad,
országa széles és szabad
a Tenger és a Hegy között:
de Gil-galad elköltözött.
A lant még zengi hős nevét,
sisakját, kardját, seregét,
ezüst pajzsát, mely csillogott,
akár a fényes csillagok.
De ennek sok-sok éve már,
elvágtatott a hős király.
A fény kihúnyt, nem ünnepel:
Mordor sötétje nyelte el.
Frodó Dala a Pajkos Póniban
Van egy fogadó, vidám fogadó,
a söre, hej, finom!
A Holdbeli Ember is betért
egy este - tudjátok miért?
Hogy barna sört igyon!
A szolgagyerek macskája pedig,
ki inni szeret fenemód,
hegedülni se rect azonfelül,
és húzza ám kegyetlenül
a talp alá valót.
Lakik még ott egy kis kutya,
egy tréfás kedvű eb:
ha jó az ivóban a nahgulat,
a vendégekkel elmulat,
sőt, ő a legtüztesebb.
És van még egy kövér tehén,
akit feszít a gőg,
de a nótától megrészegül,
és rögtön táncra penderül,
az istálló előtt.
És ezüsttányér mennyi van,
s hozzá ezüstkanál!
Hogy vasárnap fényes legyen,
pucolják tisztességesen
már szombat délután.
A Holdbeli ember csak vedelt,
a macska vonója dalolt:
kanál, tányér asztal tetején,
idebemt a kutyus, odakint a tehén
betyárul rúgta a port.
A Holdbeli ember az asztal alá
gurult s elszunnyadott,
álmában itta tovább a lét,
míg rózsaszínű lett az ég,
s lementek a csillagok.
És szól a cicához a szolgagyerek:
"Ez részeg, mint a csap!
A Holdnak két paripája pedig
ezüst-zabolán berzenkedik
és kelni szeretne a Nap!"
A macska erre úgy muzsikál,
akár a veszett fene,
a deréh fogadós meg a Holdbeli
Ember fülébe kürtöli:
"Záróra, hallja-e?"
A dombra cipelik a Holdbelit,
s lódítják, mint a batyut:
a Holdba zsupsz! Lovak ugranak,
tehén szökell, mint kecskebak,
kanál, tányér odafut.
És tombol a macska, vonít a vonó,
a kerge kutyuska csahol;
tehén a lovakkal fejreáll,
a szálló vendég mind kiabál,
s kiszökken a paplan alól.
De aztán, durr! megpattan a húr,
lecsücsül tányér s kanál.
Tehén átugrik a Hold felett,
A kis kutyuska jót nevet,
Hogy így végződik a bál.
A domb mögött eltűnik a Hold,
s a Nap körültekint.
Csodálkozik: node még ilyet!
Világos van, s az emberek
bebújnak az ágyba megint!
Boromir Álma
Keresd a Kettétört Kardot,
Imladrisban leled;
Jó tanáccsal lebírod
A Morgul-bűvöletet,
Jelet kell fölmutatnod,
Hogy a Végzet közel,
Mert Isildur Átkát szítod,
S a Félszerzet nem tűnik el.
Ének Gondorról
Gondor! Gondor, a Hegy meg a Tenger közén!
Nyugati Szél tere; az Ezüstfára a fény
Úgy hullt, mint régi királyok
kertjére sők sugara.
Ó, büszke falak! Fehér tornyok!
Szárnyas korona, tróna aranya!
Ó, Gondor, Gondor! Az Ezüstfát
ember még látja-e?
Fúj-e még Hegy s Tenger közén
Nyugat roppant szele?
Sziszakáll éneke a hobbitoknak
Tasarinan fűzes rétjein
jártam, s így telt a Tavasz.
Ó! Tavasz, illatod-látványod
Nastasarionban!
Azt mondtam: jól van.
És jártam Nyár idején Ossiriand
szilfái alatt.
Ó! Nyár, fényed-zenéd Ossirban,
a Hét Folyónál!
Éreztem: nincs jobb már.
Neldoreth bükkerdőiben
az Ősz szele járt velem.
Ó! levelek aranya, pirosa, sóhaja ott
Taur-na-neldorban, Ősz!
Vágyam se győz.
Dorothion fennsíkjainak
fenyői között talált a Tél.
Ó! szél s fehérség, tar ág-bog
Orod-na-Thon roppant Tele!
Egekig szárnyalt szívem éneke.
S most mind e vidék a víz alatt,
S én járom Ambaronát, Tauremorát, Aldalómét,
Földem járom Fangorn földjén,
Hosszú gyökerek közt,
Múlt évek, hullt évek vadon avarában
Gázol a lábam Tauremornalóméban.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
