Versek I.
2005.04.01. 18:17
Gil-galad
Tünde-király volt Gil-galad, országa széles és szabad a Tenger és a Hegy között: de Gil-galad elköltözött.
A lant még zengi hős nevét, sisakját, kardját, seregét, ezüst pajzsát, mely csillogott, akár a fényes csillagok.
De ennek sok-sok éve már, elvágtatott a hős király. A fény kihúnyt, nem ünnepel: Mordor sötétje nyelte el.
Frodó Dala a Pajkos Póniban
Van egy fogadó, vidám fogadó, a söre, hej, finom! A Holdbeli Ember is betért egy este - tudjátok miért? Hogy barna sört igyon!
A szolgagyerek macskája pedig, ki inni szeret fenemód, hegedülni se rect azonfelül, és húzza ám kegyetlenül a talp alá valót.
Lakik még ott egy kis kutya, egy tréfás kedvű eb: ha jó az ivóban a nahgulat, a vendégekkel elmulat, sőt, ő a legtüztesebb.
És van még egy kövér tehén, akit feszít a gőg, de a nótától megrészegül, és rögtön táncra penderül, az istálló előtt.
És ezüsttányér mennyi van, s hozzá ezüstkanál! Hogy vasárnap fényes legyen, pucolják tisztességesen már szombat délután.
A Holdbeli ember csak vedelt, a macska vonója dalolt: kanál, tányér asztal tetején, idebemt a kutyus, odakint a tehén betyárul rúgta a port.
A Holdbeli ember az asztal alá gurult s elszunnyadott, álmában itta tovább a lét, míg rózsaszínű lett az ég, s lementek a csillagok.
És szól a cicához a szolgagyerek: "Ez részeg, mint a csap! A Holdnak két paripája pedig ezüst-zabolán berzenkedik és kelni szeretne a Nap!"
A macska erre úgy muzsikál, akár a veszett fene, a deréh fogadós meg a Holdbeli Ember fülébe kürtöli: "Záróra, hallja-e?"
A dombra cipelik a Holdbelit, s lódítják, mint a batyut: a Holdba zsupsz! Lovak ugranak, tehén szökell, mint kecskebak, kanál, tányér odafut.
És tombol a macska, vonít a vonó, a kerge kutyuska csahol; tehén a lovakkal fejreáll, a szálló vendég mind kiabál, s kiszökken a paplan alól.
De aztán, durr! megpattan a húr, lecsücsül tányér s kanál. Tehén átugrik a Hold felett, A kis kutyuska jót nevet, Hogy így végződik a bál.
A domb mögött eltűnik a Hold, s a Nap körültekint. Csodálkozik: node még ilyet! Világos van, s az emberek bebújnak az ágyba megint!
Boromir Álma
Keresd a Kettétört Kardot, Imladrisban leled; Jó tanáccsal lebírod A Morgul-bűvöletet, Jelet kell fölmutatnod, Hogy a Végzet közel, Mert Isildur Átkát szítod, S a Félszerzet nem tűnik el.
Ének Gondorról
Gondor! Gondor, a Hegy meg a Tenger közén! Nyugati Szél tere; az Ezüstfára a fény Úgy hullt, mint régi királyok kertjére sők sugara. Ó, büszke falak! Fehér tornyok! Szárnyas korona, tróna aranya! Ó, Gondor, Gondor! Az Ezüstfát ember még látja-e? Fúj-e még Hegy s Tenger közén Nyugat roppant szele?
Sziszakáll éneke a hobbitoknak
Tasarinan fűzes rétjein jártam, s így telt a Tavasz. Ó! Tavasz, illatod-látványod Nastasarionban! Azt mondtam: jól van. És jártam Nyár idején Ossiriand szilfái alatt. Ó! Nyár, fényed-zenéd Ossirban, a Hét Folyónál! Éreztem: nincs jobb már. Neldoreth bükkerdőiben az Ősz szele járt velem. Ó! levelek aranya, pirosa, sóhaja ott Taur-na-neldorban, Ősz! Vágyam se győz. Dorothion fennsíkjainak fenyői között talált a Tél. Ó! szél s fehérség, tar ág-bog Orod-na-Thon roppant Tele! Egekig szárnyalt szívem éneke. S most mind e vidék a víz alatt, S én járom Ambaronát, Tauremorát, Aldalómét, Földem járom Fangorn földjén, Hosszú gyökerek közt, Múlt évek, hullt évek vadon avarában Gázol a lábam Tauremornalóméban.
|